Operafesztiválra járni jó.

 Operafesztiválra járni jó.

Vicenza. Teatro Olimpico. Operafesztivál. Fischer Iván. BFZ. Mozart. Varázsfuvola. 

Akarhatnék-e többet? 

Ugyan.

Vicenza: Palladio városa…Andrea Palladio Vicenzában és környékén számos palotát és villát tervezett, a 16. században, melyekkel a régió és a város a Világörökség részévé vált. És az Operafesztivál ezekben a napokban mindenütt ott volt…

Számomra meghatározó műve nem egy villa, hanem a Teatro Olimpico…Ez a fedett (a maga nemében talán az első ilyen) színház pontosan követi az ókori színházépítészet szabályait. (Végül is, a reneszánsz korában ez magától értetődik.) Mestermű. És gyönyörű. 

Operafesztivál: Fischer Iván…saját álmát valósította meg, amikor 1983-ban Kocsis Zoltánnal együtt megalapította a Budapesti Fesztiválzenekart. A BFZ a világ tíz legjobb zenekara között van. S a következő álom az operafesztivál volt, mely 2018 óta létezik, a Vicenzai Operafesztivál, a Teatro Olimpico csodálatos épületében. 

A Fischer Iván Operatársulat évente egy operát állít színpadra, melyek rendezője és karmestere is Fischer Iván.

2026-ban Wolfgang Amadeus Mozart A varázsfuvola című mindenki által ismert művét.

A varázsfuvola…miről is szól? A fényről és a sötétségről? A jóról és a rosszról? Bátorságról és félelemről? Beavatási szertartás (szabadkőművesek)? Morális útmutató? Mese? “Mágikus erejű alkotás ez. Kifürkészhetetlen.” (Fischer Iván)

Hónapok óta, mint a Róka a Kishercegben araszoltam egyre közelebb az örömhöz, öltöztettem díszbe a szívemet….

És aztán persze, a testemet  is, hiszen a hely szelleme és az olaszok operakultusza ezt kötelezővé tette.

És végül, egyszer csak, csöpörgő esőben, ott voltam. A vörös szőnyegen lépegettem befelé.

Az előadás résztvevői világhírű szólisták voltak. Samantha Gaul (Pamina), Julien Prégardien (Tamino) , Franz-Josef Selig (Sarastro), és az Éj királynője szerepében Alina Wunderlin. Én nem vagyok sem muzsikus, sem zenekritikus, így az énekesekről nem írok csak egyetlen, erősen szubjektív gondolatot:

Alina Wunderlin fantasztikus volt! 

 

A rendezés a sok lehetőség közül a mesemondásra fókuszált, s ezen belül is, a vetített, gyönyörű képekre és árnyjátékokra. Pazar képek, fények ringattak,  varázsoltak el, vittek tovább és tovább a történetben. Boldogság volt ott lenni, részesévé válni: Mozart, opera, BFZ, mese, képek és mindenféle szépség.

Csodálatos, különleges,lélegzetelállító este volt. Felejthetetlen.

Mert koncertre járni is jó

 Mert koncertre járni is jó

Verdi: Falstaff

BFZ

Fischer Iván

Ha valami nagyon jó, ha valami tökéletes – azt mondjuk: a csillagok szerencsés együtt állása. S ezzel kitágítjuk, a végtelen univerzummal kapcsoljuk össze az élményt.

A csillagok...Igen. Verdi. Shakespeare. Budapesti Fesztiválzenekar. Fischer Iván. És az európai operaénekesek színe-java. Különleges színpad, ahol az énekesek a zenészek között járnak-kelnek, s ahol a zenészek néha leteszik hangszerüket, s énekelnek egy kicsit. A jelmezek, oh. A hölgyek Fellinit idéző eleganciával, Falstaff pedig nagyon mókás ruhákban.

Ez mind együtt. A Művészetek Palotájában, a budapesti közönségnek, vasárnap (és kedden, szerdán) este. 

Nekünk, hogy átéljük a csodát. Hogy elringasson és megnevettessen minket ez a mese. Mert mi is az opera? Egy egyszerű történet – persze rólunk szól ez is – énekelve, zenekari kísérettel.

Falstaff, vagyis: Sir John Falstaff, a pénzszűkében szenvedő korhely lovag úgy gondolja, terjedelmes pocak, gyér hajkorona, éltes kor nem számít, személyes varázsa és előkelő rangja még mindig lehetővé teszi számára az udvarlást, a csábítást. Mindjárt egyszerre két hölgy szívét veszi célba. A híres becsület-áriában osztja meg velünk minderről gondolatait. Ez a monológ filozofikus magasságokban szárnyalva mondja el Falstaff lesújtó véleményét erről a társadalomban hazugsággá vált elvárásról. A turpisság azonban kiderül, s Falstaff végül a Temzében végzi. De a hölgyek és társaságuk alaposabb leckét kívánnak adni (a csurom vizes, s némiképp elkeseredett) Falstaffnak, így éjféli randevúra hívják a windsori erdő tisztására. És itt kell adóznunk Giulio Boito nagyságának, és librettójának, melyet Shakespeare IV. Henrik és A windsori víg nők című darabjai nyomán írt meg. Így válhatott valóra Verdi álma, hogy vígoperát írhasson kedvence Shakespeare nyomán. És jöhetett létre a harmadik felvonásban Verdi 19. századi zenéjével egy reneszánsz csoda. Egy olyan éjféli-erdő, melyben tündérek és koboldok – a zenekar tagjai, mesés türkizkék, türkizzöld, csillogó ruhákban, a fejükön ugyanilyen fejdíszekkel, melyek életre kelve, kis lámpásokkal világítanak, ez tényleg mese, varázslatos szépség volt -, álarcos „bosszúállók” és az Falstaff találkozik, aki nem egy egyszerű megöregedett lovag, hanem egy lovag, aki megőrizte a lovagi világot, világlátása reneszánsz, életkedve pedig töretlen. És ez az, amiért csodálatos a Falstaff. Fischer Iván szavaival: „Falstaff szeretetreméltó figura. Csodálatosnak tartom például azt a tulajdonságát, hogy egy-egy bosszantó epizód után csak rövid ideig kesereg, optimizmusa és humora villámgyorsan helyrebillen. És ez kölcsönös, mert környezete is humorra kezeli őt. Megkínozzák, vízbe dobják, ijesztgetik, piszkálják, megszégyenítik, de a keserűség nem tart sokáig. Nekem nagyon tetszik, hogy nem taszítják ki, hanem együtt mulatnak vele a darab végén.”

Mondtam, hogy ez is rólunk szól.

Csodálatos este volt. Mese. Muzsika.

Mert koncertre járni is jó…

 

Mert koncertre járni is jó… 

Főleg akkor, ha Titokkoncertre megyünk. Ez nagyon különös élmény. Jegyet veszünk valamire, amiről nem tudjuk, mi is lesz. Meglepetés. És bizalom. De hát koncertre járni jó. És az az izgatott érzés, amikor tudjuk, hogy az az este más, mint a többi, ezúttal még különösebb, rejtélyesebb.

És aztán csak úgy árad a muzsika.

A BFZ hibátlan, mint mindig. Fischer Iván megnevettet.

Csodás este volt.