Kiállításra járni jó.
Weöres Sándort mindnyájan ismerjük.
Még az oviból. Aztán később gyermekeinknek olvastuk. Együtt énekeltük. Skandáltuk. Szerettük. Ha szerencsénk van, kicsit túl is néztünk a mondókák világán ...és ez nem negatív minősítés, hiszen a szövegek konnotációja a lélek igazi mélységeibe vezet...”Csiribiri, csiribiri zabszalma – engem hívj ma álmodba.” Az alkotóról ugyanakkor keveset tudtunk. Személyisége titkát csak a szövegek olvasása engedte közel hozzánk.
Ezért is nehéz a költői életutat a kiállítóterem statikus világába kényszeríteni. A Petőfi Irodalmi Múzeum kiállítása igazi csoda: életre kelnek a versek, verssorok, táncot járnak a betűk. Együtt alkothatjuk újra a szövegeket, vagy alkothatunk újat Weöres Sándorral. Közben talán észre sem vesszük, hogy nem egy múzeumban, hanem a mesék, vágyak, szépségek birodalmában járunk – bizony: ez a művészet. Lehet-e élni nélküle?
http://www.pim.hu/object.c05871fb-c1f3-4f83-b276-9948195f0e81.ivy
