Kiállításra járni jó.
Dataizmus
A képlettől a képig
Barabási Albert - László
Műcsarnok
Kurátor: Mucsi Emese.
Ez a kiállítás nem vizuális élményként marad meg a fejemben. Nem tudom, mikor tudom majd igazán értelmezni.
Régóta foglalkoztatott: mit is hozott létre Barabási Albert - László hálózatkutató. Nekem a hálózat a világhálót jelent, a szociális hálót, ilyesmit. Ő ezt a maga teljességében szemléli, kutatja. Így emlékszik vissza a kezdetre:
“Pontosan tudom datálni azt a pillanatot, amikor elindult a hálózatok iránti
érdeklődésem. 1994 decemberében a karácsonyi szünetre hazavittem néhány könyvet az IBM raktárából, és ezek olvasása közben született meg egy ötlet: hálózatok. New York-ban éltem, Manhattan utcáin sétálva ismertem fel, mennyi finom háló teszi lehetővé azt, hogy ez az őrült város létezzen. Kezdve az elektromos hálózattal, a víz- és csatornahálózaton át az emberek közötti kapcsolatokig. Rájöttem, hogy ezt a témát senki nem kutatja, nincs leírva, hogyan néznek ki ezek a hálók, hogyan jönnek létre.”
Ebből a sok éven át tartó kutatásból nőtt ki az adatvizualizáció, a dataizmus. Erre voltam kíváncsi, amikor megnéztem a kiállítást a Műcsarnokban. A hálózatkutatás nehéz nekem, a képzőművészet, a festészet közelebb áll hozzám. Vajon megérint-e a dataizmus?
Ezek a képek, vagyis a konkrét megvalósítás azonban hordoz még egy fontos jelenséget: az emlékeket. A gyerekkort. Az örökséget. Azt, amit szüleinktől, nagyszüleinktől kaptunk. Barabási Albert - László esetében ez a festőhenger. Én régebb óta vagyok fiatal, így emlékszem még nagyszüleim házában a szobák mintáira: mind ilyen festőhengerrel készült (Budapesten már nem volt divatos.). Barabási Albert - László is gyerekként ismerte meg ezt a technikát, majd sok évre elfelejtette, hogy egyszer új életet, új funkciót és új jelentést adjon e tárgynak.
“Viszont most hirtelen új megvilágítást kaptak a gyerekkori élményeim – a festőhenger egy médium, amelynek segítségével a saját elképzelést fel lehet vinni a falra vagy vászonra. Úgyhogy saját festőhengereket csináltam.”
Mi is hát az dataizmus? Barabási meghatározása nyomán olyan művészeti irányzat, amely a jelen azon tapasztalataira reagál, hogy az adatok már nem csupán adatok, információforrások, hanem az életünket, a viselkedésünket, az ízlésünket, a döntéseinket befolyásoló tényezők.
A művészet a valóságból táplálkozik, annak tart tükröt. A 21. század valóságában meghatározó a világháló, a számítógépek, az algoritmusok. Furcsa valóságnak nevezni a hálót és az algoritmusokat, de hát az. Vagy nem? Mi a valóság? És ha a művészet kiindulópontja az adat, mint a kiállított munkák esetében, akkor hol van a kapcsolódási pont a befogadó és az alkotó között. Illetve, az adatvizualizáció még adat? Vagy annak “égi mása”? Adat-e a Roueni katedrális? És a róla készült Monet-festmény? Azt hiszem, tévúton járok. De lehet, hogy nem. Lehet, hogy mindez még annyira új, hogy időre van szükség, amíg kialakul az új kommunikációs nyelv, amely által befogadhatóak ezek az alkotások. Abban biztos vagyok, hogy nagyon kell figyelnünk, koncentrálnunk, mert ez nem a jövő, hanem a jelen. Értenünk kell azt a világot, amely körülvesz minket. És a világ megismerésének legjobb módja a művészet, a művészi élmény, a kapcsolódás az alkotáshoz, alkotóhoz. No lám: íme meg is érkeztünk a hálózatokhoz:)
Mert ahogyan Barabási Albert - László megfogalmazta:
“A dataizmus olyan művészeti gyakorlat, amely felismeri, hogy az adat az emberiség elsődleges eszközévé vált a természet megértésében, a társadalmi folyamatok jellemzésében, az új technológiák fejlesztésében, és annak feltárásában, mi tesz minket emberré. Ez az alkotói szemlélet abból a meggyőződésből táplálkozik, hogy a művészet nem kerülheti ki, nem hagyhatja figyelmen kívül és nem iktathatja ki az adatot, ha releváns kíván maradni azokban a poszt-vizuális folyamatokban, amelyek társadalmunkat formálják.”
Aztán lehet szeretni, vagy nem szeretni. De nem lehet ignorálni.
A kiállítás három részből áll: Fake News, Banned Books, Num3ers.
.jpeg)
.jpeg){kind=link}