Textúra - színházba járni jó
Adott egy kép – egy képzőművészeti alkotás, vizuális kultúra.
Ehhez jön a szöveg: mire ihlette a szerzőt a kép? (Avagy: milyen konnotációja van a képnek.)
A létrejött szöveg verbális és irodalmi. Nevezhetjük novellának. Vagy monológnak.
És ehhez jön a színész interpretációja.
No és a rendező, a jelmez- és látványtervező koncepciója.
Mindez a Magyar Nemzeti Galéria kiállítóterében.
Igazán összetett.
Az élmény pedig nagyon különleges.
2017-ben negyedik alkalommal rendezték meg a Textúrát.
10 kiválasztott kép, 10 kortárs szerző.
10 színész.
És ezúttal 10 rendező: a Színház- és Filmművészeti egyetem 8 hallgatója,
az osztályfőnök, Bagossy László, és tanársegédje Kovács D. Dániel.
A látványt pedig a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatói álmodták meg Zeke Edit vezetésével.
Egy-egy produkció 8-10 percig tart.
Jövünk megyünk a képek között.
Új és új hangulatok, helyzetek, gondolatok és életérzések között.
Néha a 21. század Magyarországának aktualitása, néha toposzok, megint máskor a tudatalatti rejtélyes világa szólít meg minket.
Aztán átsétálunk a Galéria egy másik termébe, közben végigfuttatjuk tekintetünket egy Munkácsy vagy Szinyei-Merse Pál képen...De nem állunk meg. Vár egy új kép, új szöveg, új hangulat.
Bevalljuk őszintén, egyik-másik képről nekünk magunknak nem jut eszünkbe semmi.
Tényleg semmi.
De az előadásban a játékkal és a szöveggel együtt egyszerre élni kezd az addig közömbös kép, hirtelen ott lüktet a vásznon a történet, amely akár rólunk is szólhatna.
Néha nevetünk, néha borzongunk, néha megrendülünk.
Másfél óra komplexitás: kép, hang, látvány és szöveg. Minden érzékszervünkkel művészetet szippantunk be.
Mint máskor is, most is ezzel zárom: katartikus este volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése