Olvasni jó

 Olvasni jó.

Amikor történeteket olvasunk, mi magunk lehetünk a rendezők, az operatőrök és azonosulhatunk – akár több – szereplővel is. Ilyenkor perspektívát váltunk, másként látjuk a világot, elhagyjuk saját határainkat.  Együttérzünk, vitatkozunk, érvelünk és belátunk. Kényelmesen bekuckózva veszélyes kalandokat vagy romantikus helyzeteket élhetünk át. És ha a végére értünk a könyvnek, és jó könyv volt, akkor a katarzis után mi magunk is egy kicsit mássá, talán jobbá válhatunk.

A vakáció alatt különösen jó olvasni.

Mert nem kötelező.

És ha mindettől széles jókedvünk kerekedett, akkor olvassunk disztópiát.

És olvassunk kortárs irodalmat.

Tóth Krisztina: A majom szeme, Magvető Kiadó, 2022

Egymás mellett futó, eleinte csak lazán kapcsolódó sorsok: egy fiú, aki azt hiszi, megtalálta az anyját, egy egyetemi tanárnő, aki sosem akart gyereket, egy pszichiáter, aki a hatalom kiszolgálója és aki visszaél a hatalmával, a felesége, aki megfelelni akar, egy kormányzó, aki a múltat akarja eltemetni és újraírni – jelenük és múltjuk, családi örökségek, hétköznapok a polgárháború után, az EÖK idején. Védett és szegregációs területek, lezárt meróállomások és határok. És...egy kis atom.

A történet izgalmasan gyorsuló tempóban szövi apró szálait a szereplők között.

Mire összeáll a kép (és elnyeri jelentését a kínzóan rejtélyes cím), már sokkal összetettebb világ tárul elénk. Igen, rólunk van szó. Tóth Krisztina mindig rólunk ír, nem szükséges földrajzi koordinátákat megadnia, hogy tudjuk: ez a mi világunk, itt és most, még akkor is, ha a jövőben játszódik a történet. (Ha bárkinek is kétsége volna: ugyan melyik európai városban van még Hermina és Gizella út?) Tehát rólunk szól, a mi életünkről, kapott vagy vállalt szerepeinkről, kínjainkról, örökölt, le nem tehető sorsunkról, reménytelen életünkről, amiből mégis újra és újra megpróbálunk kitörni, megépíteni egy kis kuckót, ahol önmagunk lehetünk. Talán, egy kicsit, egy ideig.

Mire a végére érünk a szövegnek és láthatóak már a szövet szálai, addigra ott sötétlik az irodalom ősi toposza, a bűn és bűnhődés. Meddig lehet kiszolgálni a hatalmat, meddig lehet nem tudomást venni a valóságról, mikor kell számot adni tetteinkről. Mikor kell fejben és valóságosan is átrendezni a világunkat. Mert, ha nem...