Színházba járni jó.

Színházba járni jó. 

Gyerekek      

Radnóti Színház 

Ezt az előadást a csendek miatt szerettem. Attól a bizonyosságtól, ahogyan a Radnóti megőrzi a – számomra – valódi színházat. Ahogyan nem akar felgyorsulni, nem akar tik-tok videóhoz hasonulni. Ahogyan megtiszteli a közönséget a lehetőséggel: nézzen, figyeljen, azonosuljon és hallgasson a csendre. Engedje közel magához. 

Lucy Kirkwood darabjában három hatvan pluszos szereplő van, három nyugdíjas atomfizikus. Egy házaspár és egy váratlanul betoppanó régi kolléganő. A szűkszavú párbeszédek és a sok sejtelmes, rejtélyes utalás nyomán lassan kibontakozik a múlt: az erőmű katasztrófája, az utána megváltozott élet, az utána megváltoztatni kényszerült szokások - hiába a „jól megérdemelt ’B’ oldal...," és mindaz, ami az előtte lévő életből itt maradt: a gyerekek vagy azok hiánya, a házasság, a hűség vagy annak hiánya. És különösképpen a meghozott döntések és azok következményei. És: a felelősség. Mi az, amiért vállalni kell a felelősséget? Van-e olyan döntés, melynek a következményét elhessegetheti az ember? Kiért vagyunk felelősek? Mindenkiért? Önmagunkért? A gyerekeinkért? Meddig kell kísérni a gyerekek útját? Meddig vagyunk értük felelősek? És mi van, ha már nem látjuk értelmesnek (hasznosnak?) az életünket? Kell-e áldozatot hoznunk? Fel kell-e áldoznunk saját magunkat? A jövőért (?). A gyerekeinkért (?). És hiába a „Járt nekünk, hogy most az egyszer azt mondhassuk: a mi életünkbe már nem fér bele, hogy ezt a szart eltakarítsuk.” Ezek a kérdések kavarogtak a dialógusok nyomán, miközben feltárult a múlt: három ember kuszán összefonódó élete, három ember döntései és azok vállalt vagy nem vállalt következményei. 

A rendező, Fehér Balázs Benő gondolatai: „A szereplők a szüleim korosztálya. Ismerem őket eléggé? Tudok eleget ahhoz, hogy előadást csináljak róluk? Mármint a szereplőkről. Az életüket meghatározó döntéseket akkor hozták, amikor annyi idősek voltak, mint én most. Hivatás, társ választása egy életre, gyerekek. Dönthettek volna jobban? Döntöttek egyáltalán vagy sodródtak? A saját életüket élték vagy valaki más élte helyettük? A darab szereplői ezekkel a kérdésekkel kénytelenek szembenézni. A szüleimnek fel sem merném tenni őket. De talán a szereplők válaszolnak. És még nevetni is tudunk majd.”

Igen, nevettünk is. A három szereplő: Kováts Adél, Tóth Ildikó és László Zsolt parádés játékot nyújtott. 

Csodálatos este volt. 

Katartikus.