Moziba járni jó.

Nemes Jeles László filmje.       

 

Moziba járni jó. 

Árva

Premier előtti vetítés

 

1.    A kétóránál is hosszabb történet mindvégig feszült és érdekes volt. Nemcsak azért vártam nagyon, mert Nemes Jeles László Saul fia című korábbi alkotása mély nyomokat hagyott bennem, és azóta is nagyon kiváló filmnek tartom, hanem azért is, mert a korszak e szelete, az 56-os forradalom leverését követő néhány hónap mindeddig nem került vászonra, jóllehet nagyon fontos kérdéskör, hogyan tört meg ekkor a magyar nép. Talán örökre. 

Ugyanakkor Nemes Jeles László inkább személyes filmet készített. És csak kicsit történelmi filmet.

2.   Nincs második első benyomás. És a főszereplő megpillantása számomra nagy csalódás volt. Ugyanis azt gondolom, kiválasztásakor a 21. század képi világa volt a meghatározó, nem pedig a korhűség. 1957-ben nem így nézett ki egy 12 éves fiú. Legfeljebb egy 3 évesnek lehetettek ilyen fürtjei. Az idősebbek rövidre nyírt hajat viseltek. És sajnos, ez a csalódás befolyásolta a befogadást. (Ehhez hozzájárult még a szereplő maszatos artikulációja is.) 

Ennek ellenére (Barabás Bojtorján) játéka szép volt.

3.    A forgatókönyv szerteágazó történetét a vágóasztalon lehetett volna javítani: a báty története fölöslegesen terhelte a fő cselekményszálat. Dramaturgiailag a pisztoly megtalálása és a helyszínen való elrejtése (ahogyan ez elsőként megtörtént) elégséges lehetett volna a későbbi használathoz. Az ehhez kapcsolódó utcai lövöldözés kilesése kétségkívül a hatalommal és a fizikai erőszakkal való találkozás, de mégis marginális a főhős, a szemlélő – és a filmben mindvégig az ő szemszögéből látjuk az eseményeket - személyes tapasztalataihoz, fájdalmához, a hiábavaló várakozáshoz apja hazatértére, a hétköznapokban elszenvedett csalódásokhoz, félelmekhez képest.

4.    Megrázó volt az anya személyisége (Waskovics Andrea). Rémisztő és mégis elfogadható. A rezzenéstelen arc bármi is történjen, érzelemmentes maradt. Szívszorítóan fájdalmas volt. Amikor már semmi sem számít, minden mindegy, élünk, hát akkor így. Nagyszerű alakítást láttunk.

5.    A hentes. Grégory Gadebois. Kimagasló színészi megformálást nyújtott. A sérült és másokat megsebző, a szeretetre vágyó, de csak a maga módján szeretni képes férfi, aki erős, és él, olykor visszaél a hatalmával.

6.    A legmeghatározóbb élmény az operatőr (Erdély Mátyás) munkája volt. Gyönyörű, hosszú, költői képsorok. Sokszor többet adva a cselekménynél és a dialógusoknál. Hiteles, egyszerre objektív és mélységesen személyes. Visszavitt 1957 Magyarországára. 

7.    A film mindvégig fogva tartott, elvarázsolt. Mégsem tetszett.