Színházba járni jó.
Az államtitkár úr.
Pesti Színház
Rendező: Máté Gábor
Az államtitkár úr a Vígszínház első nagy sikere volt 130 évvel ezelőtt. Alexandre Bisson vígjátéka gyönyörűen mutatja be a (a 19. század végi) (francia) korrupciót. A konnotáció fényesen ragyog, ugyebár.
Amikor remekművekre gondolunk tragédiák jutnak eszünkbe. A megrendülés, a katarzis. És méltatlanul elfeledjük a komédiákat. A könnyed nevetést. Pedig nevettetni nem olyan egyszerű. A humor bonyolult.
Ezen az előadáson (április 12., délután) a közönség felhőtlenül szórakozott. Majd álló tapssal köszönte meg a művészeknek, hogy előadásukkal lehetővé tették a valóságból való kiszabadulást.
A történet: De la Mare államtitkár úr kedveli a nőket. Könnyű dolga van, ugyanis a karrierjüket építeni vágyó beosztottak mind rendelkeznek egy-egy csinos, ifjú rokonnal: feleséggel, unokahúggal, akik örömmel segítik a “családot”. Így a hivatali előrelépés nem a szorgalmon, a tehetségen múlik, hanem a jó (családi) kapcsolatokon. Kivéve Lambertine-t, a tisztességes, megvesztegethetetlen és tehetséges tisztviselőt, aki azonban és ezért soha nem lép följebb a ranglétrán. A komédia és az élet szabályai szerint azonban mindez nem tarthat örökké. Egyszer De la Mare is szerelmes lesz.
Klasszikus jellem- és helyzetkomikum, parádés alakítások. Korhű díszlet és jelmez.
Minden tökéletes volt.
És mi nevettünk és nevettünk, nagyon jól szórakoztunk.







Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése