Kiállításra járni jó.
Budapest a festők szemével
Kieselbach Galéria
Kurátor: Molnos Péter
Jövünk, megyünk, sietünk, rohanunk, tartunk valahonnan valahová Budapest utcáin. De vajon, kószálunk-e néha? Céltalanul, meg-megállva, ránézve, rácsodálkozva a város szépségeire?
Különleges tárlatot mutat be a Kieselbach Galéria: 150 év alkotásait, melyek mind-mind Budapest egy-egy arcát villantják fel - festők szemével. Csaknem száz kép, magángyűjteményekből (melyeket máskor sohasem láthatunk), a Kiscelli Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria anyagából. A nagy klasszikusok, a vadak, az art deco, a nagybányai- és római festőiskola és az École de Paris alkotói vonulnak fel káprázatos sokaságban. (Mellékes infó: a festmények közel 3 milliárd forint értékűek. Tényleg mellékes, az élmény megfizethetetlen:)
Budapest a Monarchia idején vált világvárossá: Bécs, Berlin, Párizs méltó riválisává. Illyenné:
“Nem állok udvarlóid közé; nem magasztalom természettől örökölt maradandó szépségeidet. Nekem az a szépséged tetszik, mely veszendő, mely az ördögé: a fiatalságod szépsége. Mert te vagy a legfiatalabb nagyváros, te vagy a bálozó kisasszony a nagyvárosok között.” (Ambrus Zoltán:Szentimentális séta, 1885) (A kiállítás egyik kísérő szövege)
Akkor még ilyen ifjak sétáltak Budapest utcáin.
Nos, ezt a veszendő, azóta bizony sok helyütt el is veszett szépséget láthatjuk viszont a vásznakon. A Keleti pályaudvar, a Városliget, a Rákóczi út, az Erzsébet híd, akár a Dráva utca, vagy a Tabán…Ezeken a városi tájképeken csak a várost látjuk, ritkán a város lakóit. Így hát mérhetetlen csendet, nyugalmat, szépséget árasztanak.
A kiállítás külön termet szentel Vaszary János képeinek. Az oly igen kedvelt, a harmincas években festett Duna-korzó képeknek, ahol minden annyira kellemes, szép, vidám, derűs - élni jó hangulatot áraszt.
Aztán…
De a város lassan, lassan újra élt, újra szépült.
“A város tüneményesen szép, elhanyagoltsága dacára. (Mert még mindig szánalmasan elhanyagolt. Alig tudok úgy megállni a legexponáltabb helyeken, hogy valami romhalmaz, szemét, ócskaság a képbe ne kerüljön.) [...] A Lánchídon állva, a Gellérthegy felé fordulva, a hevesen fújó déli szélben, a zölden kavargó vízben, s a kürtölő hajókban a szépségnek igazi ősi-egyszerű támadása éri az embert. Isteni (lehetne) ez a város Ez a Duna-part példátlan a világon.” (Mácsai István naplója, 1960 augusztus 13.) (A kiállítás másik kísérő szövege)
Ez a város már, a festők szemén keresztül, nyüzsgő, mozgalmas, budapestiekkel teli környezet. Így, történelmi forrásként is nézhetjük a képeket: milyen volt az a Budapest?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése